webshop menü
#okosgörgő #teszt

Wahoo Kickr tesztelési lehetőség

Az amerikai Wahoo cég kerékpáros GPS computer-eit nagy megelégedéssel használva arra jutottunk, hogy felállítunk egy KICKR tesztgörgőt is az APPSolute-ban. Innentő kezdve nyitott a tesztelési lehetőség – minden okosgörgőzés után érdeklődő kerékpárosnak meg tudjuk mutatni a gépet, mindenki kipróbálhatja, hogy milyen egy helyben tekerni.

Aktív hegyikerékpárosként eddig úgy gondoltuk, hogy nagyon távol áll tőlünk a görgőzés. Korábban ugyanis már párszor ízlelgettük a műfajt – igaz, analóg görgővel. Azzal még sorozatnézés mellett is annyira unalmasnak bizonyult az egész, hogy a kölcsöngörgő hamar visszajutott a gazdájához, és a kerékpáros sporteszközre szánt összeget inkább egy minőségi téli ruházatba fektettük be. Mígnem megismerkedtünk az okosgörgőzéssel…

Wahoo görgő tesztelési lehetőség

A Wahoo magyarországi disztribútorának köszönhetően lehetőségünk adódott tesztelni egy full-full KICKR setup-ot, ami egy KICKR 2018-as csúcsgörgőből, egy KICKR Headwind ventilátorból és egy KICKR Climb emelkedő szimulátorból állt. Ezt a szettet a Fillari Team-ból Bertok Jani tesztelte majdnem két hétig (hamarosan várható egy görgőteszt Jani tollából – frissítés: a blogposzt megszületett, íme), majd mi következtünk. Amint beérkezett az okosgörgő, fel is szereltünk rá egy 11 sebességes, 11-46 kiosztású XT sort. Ez az elöl 32 fogas tányérral kicsit pörgősnek bizonyult, szóval Andris Giant bringája helyett végül egy 3 x 10-es rendszerrel szerelt MTB került fel a görgőre.

Wahoo Headwind ventilátor

Wahoo Headwind ventilátor

Hamar beszereztünk egy nagyobb monitort és egy Apple TV-t, hogy telepíthessük a Zwift applikációt. Aztán indulhatott is a móka. Egyelőre a cégben mindenki nagyon lelkes és több munkatárs is érdeklődőtt, hogy mikor lesz szabad a görgő, szívesen tekernének heti rendszerességgel. :) Ezt szuper volt hallani, már ezért megérte belevágni az egészbe!

Gyere el hozzánk!

Ha Téged is érdekel az okosgörgőzés és szeretnél belekóstolni a Zwift világába, keress minket bátran! Nagyon szívesen bemutatjuk Neked. Aztán vigyázz, mert hamar beszippant Watopia.

Wahoo Kickr CORE tesztgörgő

Wahoo Kickr CORE tesztgörgő

De van egy másik hasonlóan jó lehetőség is görgő témában. A magyar Zwift csoport – a zwifthungary – már Coffeeride-ot is szervez! Ezekre Téged is szeretettel várnak, bizonyosan jól fog esni egy kora hajnali tekerés egy jófej biciklis társaság és egy meleg csésze kávé társaságában.

Érdekel a tesztlehetőség! Melyik termékeket tudom kipróbálni?

Jelenleg a Wahoo KICKR CORE okosgörgőből, és a KICKR HEADWIND-ből áll a tesztflotta. 

Beszereztünk egy Kickr matrator is! :)

Beszereztünk egy Kickr matracot is! :)

A görgőtesztelés menete

Általában egy órás teszlehetőséget javaslunk, de ettől eltérhetünk igény esetén. Lehetőséged van saját kerékpárral tekerned, de természetesen a fent említett kerékpárt is tudod használni.

  • Neveddel, email címeddel és telefonszámoddal tudsz jelentkezni hozzánk.
  • Ha saját kerékpárt hozol, akkor az alábbi információkra szükségünk lesz:
  • Milyen fogaskoszorút használsz? Az egyeztetett időpontra egy 10 vagy 11-es hátsó sort fogunk felhelyezni a KICKR-re. A hátsó kereked kiszedésében tudunk segíteni a helyszínen.
  • Ha az APPSolute-os kerékpárral mennél, akkor írd le nekünk, hogy stoplis kerékpáros cipővel vagy normál edzőcipővel szeretnél tesztelni. Ha stoplis akkor SPD-s pedállal rendelkezünk, de természetesen saját pedáloddal is tudsz tekerni.

Kulacstartóval fel van szerelve a kerékpárunk, friss hideg vizet biztosítunk. Jól dolgozik a Headwind, de azért egy törölközőt dobj még be a tatyóba! Zwift fiókkal rendelkezünk, nincs szükség előfizetésre, de ha Neked is van fiókod, be tudsz jelentkezni azzal is az Apple TV-n.

Az egy órás görgőtesztelés díjmentes.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük