Hivatalos Fazua szerviz lettünk!
Szebi – 2020. március 31. – 0 hozzászólás
Hogy miként lettünk a Fazua magyarországi szervizpartnere, az úgy kezdődött, hogy korábban egy Hármashatár-hegyi montizás alatt szembejött velem egy elektromos Focus Raven amelynek kifejezetten esztétikus motor és akkumulátor-elhelyezése felkeltette az érdeklődésemet. Otthon fel is kerestem a Focus weblapját, ahol a specifikációból kiderült, hogy a bajorországi Fazua GmbH gyártja a Raven meghajtását. Kíváncsiak voltunk az általuk fejlesztett rendszerekre is, – melyek súlyban és méretben is egy új irányt mutatnak – ezért felvettük a német gyártóval a kapcsolatot.

Focus Raven Fazua meghajtással.
Tanfolyam és vizsga: pipa
Az első telefonos megbeszélésünk alkalmával kiderült, hogy a Fazua-nak nincsen még Magyarországon hivatalos szervizpartnere, így kifejezetten örültek a megkeresésünknek. Az online regisztrációt egy-két telefonbeszélgetés követte, majd választhattunk személyes és online tanfolyamok közül. Mi ez utóbbit választottuk.
A tanfolyamot egy vizsga követte, amit sikeresen teljesítettünk. A javításokhoz szükséges célszerszámokat beszereztük, a diagnosztikai szoftvereket letöltöttük (külön dicséret a Fazua-nak, hogy macOS-en is stabilan fut a Toolbox, és nincs szükség a Parallels Desktop-on való Windows futtatására), így teljes szervizfelszereléssel fogadjuk a Fazua motorral szerelt kerékpárgyártók modelljeit eBike szervizünkben.
Az első megkeresés
Egyik Ügyfelünk azzal keresett meg minket, hogy szeretné a Pinarello Nitro kerékpárját bio üzemmódban is használni, és ki is nézte a weboldalunkon a Fazua Downtube Cover nevű alkatrészt. Ez az alumínium henger beszerelhető a motor és az akkumulátor helyére, így 2,9 kilogrammot könnyíthetünk a kerékpárunkon, ha rásegítés nélkül lenne kedvünk használni az eBike-ot. Az alkatrészt egyelőre nem tartjuk raktáron, így egyedileg rendeltük meg a Fazua-tól.

Akár szendvicseket is tarthatunk benne.
Trek Domane+ LT eBike akkumulátorcsere
Felkerestek minket a Trek-esek is egy Domane+ LT országúti eBike-kal, aminek a beüzemelésével akadtak problémák. Hiába hagyták rajta a töltőn az akkumulátort egy teljesen napon keresztül, nem vett fel töltést. Felvették a Fazua-val a kapcsolatot, akik hozzánk irányították a kerékpárt. Miután beérkezett a Domane, első lépésként megbizonyosodtunk arról, hogy az akkumulátor megfelelően csatlakozik-e a vázhoz, illetve ellenőriztük a gyári töltőt is. Ez utóbbi megfelelt a gyári értékeknek.
Egy akkumulátor amelynek nincsen áramfelvétele
Teszteltük úgy is az áramfelvételt, hogy lecsatlakoztattuk a motorrol az akkut. Ezt követően a Fazua Toolbox Advanced alkalmazással lefuttattunk egy tesztet, ahol a “Hard Fault: 4 – 12V” és a “Hard Fault: 51 – battery not detected” hibákat kaptuk.

Ez első teszt lefuttatása után kapott hibakódok.

A Toolbox nem kap visszajelzést az akkumulátortól.
A riportot elküldtük a gyártónak, akik azt az utasítást adták, hogy végezzünk el egy kereszttesztet, hogy kizárható legyen a motorhiba. Ehhez szükségünk volt egy másik gyári Fazua 252 Wh kapacitású akkumulátorra, amivel ismét teszteltük a bringát a korábbi módszer alapján. A diagnosztika hibakód mentesen, gyári értékekkel lezajlott. A hibás akkumulátor valószínűleg csak alulmerült állapotba került és a BMS rendszere letiltott, így a “felélesztés” kihívást jelentett volna Mac részlegünknek. Mivel ez egy garanciális eBike, így a hibás akkumulátor helyett küldeni fog díjmentesen a Fazua egy cseredarabot.

Itt már minden a gyári értékeknek megfelelő, az Electrical Values mezőben.
Ha valami nálad is megdöccent
E kis rövid szösszenet konklúziója tehát, hogy ha a te eBike-odat is Fazua motor hajtja, és valami megdöccent, keress minket bátran, tudunk segíteni!