Shimano EP8 e-MTB motor 2021
Weszely Balázs – 2020. szeptember 2. – 0 hozzászólás
Ahogy ez lenni szokott, az új motorok mindig erősebbek, könnyebbek és halkabbak. Így van ez a Shimano új, EP8-al is, mert elődjéhez, az E8000-eshez képest 300 grammal könnyebb (csupán 2,6 kg), kisebb (10%-al), halkabb (2 Decibellel) és erősebb, a maga 85 Nm-es nyomatékával. A rásegítés mértéke egészen a 400%-ot is elérheti, ami szintén egy magasabb szám az előző konstrukcióhoz képest.

Bal oldalon az EP8000, mellette az EP8
Na de nézzük kicsit részletesebben:
Egyértelműen és nevéből is adódóan az elektromos MTB szerelmeseinek készült, amit az egész motor karakterisztikája is sugall. Itt fontos megjegyezni, hogy a 300 gramm mínusz súly nem csak az elődhöz képest értendő, hanem a piacvezető és konkurens Bosch Perfomrance CX negyedik generációs, valamint a Brose Drive S motorjához képest is. Első blikkre, főleg a Performance CX motorral kicsit hasonlítanak, de ez nézőpont kérdése. Nyilván mindkét gyártó arra ment rá, hogy minél jobban integrálható legyen a középmotor, valamint design-ban is kedvezzen az e-MTB-s közönségnek, ami persze sikerült is, mert ez a nyersebb, lecsupaszított motor önmagában is a sportosságot sugározza.

Shimano EP8 bal oldali borítás
És akkor lássuk az ajánlott erőforrásokat, amely nem túl érdekes, viszont elengedhetetlen, főleg, ha picit megnyomjuk a túrát. Kevés nagy márkára jellemző és őszintén szólva elég nagy szabadságot is nyújt, hogy a Shimano külső gyártó által előállított akkumulátorral is kompatibilis. Vagyis a saját 500 Wh és 630 Wh-ás integrált akksiján (a Shimano egyébként a 630-ast ajánla) felül a Drafon 720 Wh-ás akkumulátorával is működik (érdekesség, hogy a 720 Wh-ás akkumulátor méretében kisebb, mint a Bosch 625 Wh-ás akkumulátora). Ezen felül még bővíthető és használható külső erőforrással is már 375 Wh-tól kezdve. Igaz, ez nem túl ajánlatos, mert rövidebb távot tudunk megtenni vele.

Shimano EP8 akkumulátor
Irányítás: kisebb és felhasználóbarátabb lett a kormányra szerelt konzol. A kijelző nem változott, csupán “agyban”, mivel az eddigi egyhez képest, már két profilt lehet tárolni benne.
Még nincs vége, mert megújult a Shimano E-Tube Project applikációja, amellyel személyre szabható, állítható az EP8-as motor karakterisztikája. Apróságnak tűnhet, de sokat számít, hogy be tudjuk állítani, hogy a rásegítés csak a 15 km/h-ás sebességet elérve kapcsoljon be és ne azonnal, ahogy ráülünk (ez főleg akkor nyer értelmet, ha egy gyerek ül fel a kerékpárral és hajta, mert nem fog “kirepülni” alóla).

Shimano EP8 Steps rendszer: középmotor, akkumulátor, kijelző és irányító konzol, valamint az E-Tube Project applikáció
Különbség még az E8000-es motorhoz képest, hogy Boost módban, felfelé mászás közben a motor túl durván adagolta a rásegítést, így gyakori volt a kerekek kipörgése, egy-egy kiállásnál pedig nehezen lehetett kontrollálni a kerékpárt. Az EP8-nál ezt a hibát kiküszöbölték és a nagyobb nyomaték (85Nm) ellenére jobban adagol, így mi is jobban kontrollálhatjuk a bringát. Hozzájárul még az irányíthatósághoz, hogy a 25 km/h-ás rásegítést elérve a rendszer fokozatos csökkenti az ellenállást és nem hirtelen, kvázi “fal-effektussal” szabályoz le. Ez az újabb motoroknál már egyértelmű, de különbségként, az elődhöz képest mindenképpen meg kellett említenünk.
A neves ebike-mtb.com oldal véleménye alapján, melyről részben mi is vettünk át infókat a bejegyzésünkhöz, a Shimano az EP8 motorral “visszatért”. Abszolút hozza a szintet a konkurens gyártók motorjaival és sportos karakterisztikája talán az elektromos MTB-t használók új kedvencévé teszi. Könnyen beépíthető, személyre szabható, valamint más gyártók által, külső alkatrészekkel kiegészíthető. Itt jegyezném meg, hogy a Shimano ezt elég okosan csinálta, mert tudta, hogy például kijelzők terén nem tud az iparág/piacvezető Bosch újításaival versenybe szállni, így inkább lehetővé ette az integrációt.
Összefoglalva, ami a legnagyobb előnye lehet az új, Shimano EP8 motornak, az a kerékpárossal való közvetlenebb kapcsolata. Ez kicsit prózai, de valóban így van. Jobban reagál a bringás által kifejtett erőre, a rásegítést is ennek függvényében és az adott teljesítményt szem előtt tartva adagolja. Persze, ha lehetőségünk nyílik rá, úgy személyes tapasztalatokkal és élményekkel bővítjük a cikkünket, mert több szituációban, távban, terepen, stb. kell kipróbálnunk ahhoz, hogy valós véleményt közölhessünk.
Kedvcsinálónak megnézhetitek a Shimano promo videóját az EP8-ról, ahol szében visszaköszönnek a fent írtak és “akcióban” látható a kompakt, könnyű és erős sportmotor:
Magába a belsőbe és rendszerbe pedig itt kaphatsz némi betekintést: