Sártól védve Mudhuggerekkel
Weszely Balázs – 2021. március 15. – 0 hozzászólás
Tartalomjegyzék
Mi is az a Mudhugger?
Sok kétség nem fér hozzá, hogy az egyik legcsapadékosabb hely Európában az Egyesült Királyság, így a Mudhugger-ek nem is származhatnának jobb helyről, mint az állandóan saras erdei utak országából. Az alapító-tervezők kicsit viccesen úgy fogalmaznak, hogy kb. 11 téli hónap van Nagy-Britanniában, szóval kénytelen voltak kitalálni valamit, hogy ne állandó sártengerrel a hátukon és fejükön kelljen bringázniuk.
A helyzet az, hogy elég jól sikerült a fejelsztés, mert akár milyen fórumot nézünk, mindenhol a Mudhugger mellett teszik le a voksukat az MTBsek, vagyis ebben az ár-érték arányban tuti. Pozitívabbá teszi a megítélésüket, hogy újrahasznosított műanyagból készítik a sárvédőket, ami plusz pont a beszerzésükre.
Egy szó, mint száz, mi is folyamatosan kerestük azt a megoldást, ami megvéd a sártól, de nem túl nehéz, könnyen felszerelhető és adott időben el is távolítható a bringáról (próbálkoztunk már a divatos Mudguard, Ass saver, Rockshox és egyéb védőkkel, de azok csak részben védtek, mindegyiknek van gyenge pontja). Így akadtunk rá a Mudhugger-re és rögvest teszteltük a budai dombok erdejének sárrétegében.
Szép vagy nem szép, ez itt a kérdés
Nem kérdés, szebb a bringa nélküle, főleg a hátsó sárvédő bántja elsőre a szemet (az első Shorty vagy FRX egészen tetszetős a széles gumik felett). Viszont idővel megszokható és a végén már nem is akartuk levenni, kb. a hátsó háromszög részévé vált.
Hátsó védelem
Hátulról előre haladva kezdenénk a hátsó, “Medium” sárvédővel. Magyarázatként annyi, hogy van a “Medium” és “Large“, utóbbi kicsit hosszabb, jobban is véd, de levágható, ha arról van szó. Előbbi is nagyon jó, mert nem bántja a droppert, mivel nem nyeregcsőre, vagy nyeregvázcsőre rögzíthető, hanem magára a felső láncvillára. Nagy előnye, hogy nem csak a kerékpárost, hanem magát a kerékpárt is védi, így például a gyakran besarasodó nyeregvázcső is kap egy védelmet.
Első sárvédők kis és nagy vonalakban
Első kerékhez -méret-sorrendben- a legkisebb a nevéből is adódó Shorty, ami a leginkább felveszi a kerék ívét és mondhatni a legesztétikusabb Mudhugger, viszont védelemben alul marad a sláger terméknek számító FRX mellett. Az FRX a lekerekítéseknek köszönhetően, illetve méretéből adódóan jóval nagyobb felületen nyújt védelmet. Szóval, ha például e-Bike-ra kerül első sárvédő, úgy inkább az FRX-et ajánljuk. A legújabb termék az EVO Bolt-On, ami csavaros rögzítésével és még inkább hosszított méretével a legbiztosabb védelmet nyújtja. Hátránya viszont, hogy csak FOX 36, 38 és Rockshox ZEB, és Öhlings telókkal kompatibilis, utóbbiak esetében külön adapter szükségeltetik a felszereléséhez.
Felszerelés
Felhelyezni nagyon egyszerű, főleg, ha követjük a videót, amit a gyártó a saját oldalán osztott meg. Fontos, hogy fóliát is kapunk, mert a rögzítésnél és eltávolításnál megóvhatjuk vele a vázunk esztétikai épségét.
Kis érdekesség
És ha már hátsó tag, érdekességként az offroad.cc megkereste a Mudhuggert, hogy nem terveznek-e gyártani olyan kiegészítőt, ami jobban megvédi a telókat és a droppert, ha már ilyen jót sikerült alkotniuk. Erre azt válaszolták, hogy ők is sokat gondolkodtak rajta és minden sárvédő tervezésénél fel is merül, de annyi fajta-féle variációja van a teleszkópoknak, hogy képtelenség olyat fejleszteni, ami mindegyikkel kompatibilis. Sam Hill stílusban felszerelhető egy Mudhugger FRX a hátsó alsó láncvilla környékére néhány bringán, ezzel is aktívan védve a hátsó tagot és a forgáspontokat a szennyeződésektől.
Öntisztítás?
Amiről még fontos pár szót ejteni, az a gumi “öntisztítása”, mert esetünkben a Maxxis Assegai 29×2.6-os gumijai nem ütköztek Mudhugger-ek akadályba a sár ledobálása közben. A peremhajlításoknak köszönhetően nem ragad bele a sár, szóval, ha kapja az újabb adagokat, ledolgozza a korábbi lerakódást. Nyilván van az a típusú ragadós, agyagos sár, ami nem jön le simán, de az mindenen ott marad.
Miért a Mudhugger?
A gyártó nagyon szimpatikus bemutatkozást ír magáról, amiből kiderül, hogy az MTBzés szeretete hívta életre a Mudhugger-t (1980-as évek vége óta montiznak) és sok-sok év fejlesztés, utánajárás, prototípus után indult meg a tényleges gyártás, csupán 2019-ben. Szóval, egy ilyen csapat véleményére és termékeire mi az APPSolute-nál sokat adunk, ezért is tettük le a voksunkat mellettük.
Kínálatunkban megtalálható a Shorty, FRX és EVO Bolt-On első, valamint a Medium és Large hátsó sárvédők.