Gyerekülés-rögzítő klipsz i:SY cargo bringához
Andris – 2021. április 18. – 0 hozzászólás
Egy rövid bejegyzésben beszámolnék egy apró, de annál hasznosabb termékfejlesztésünkről: hogyan tettük alkalmassá I:SY kerékpárunkat Thule Yepp Nexxt Maxi gyerekülés fogadására.
Az első és a második
Megvan már egy ideje az I:SY elektromos kerékpárunk, főleg én használom, napi munkábajáráshoz, és maximálisan elégedett vagyok vele, nagyon megszerettem az elmúlt 3-4000 kilométer során. Adta magát, hogy amikor nagyobbik fiam már tudott ülni, és szívesen jött volna velem bringázni, megrendeltem az első kerékpárülésünket, egy Thule Yepp Nexxt Mini-t. Ez egy kormányrúdra erősíthető adapterre akasztható rá, amikor használnánk, és könnyen levehető, amikor nem jön velem a potyautas.
(Ehhez sajnos le kellett szerelnem az első csomagtartót a bicóról, mert anélkül nem tudott elfordulni a kormánnyal a lábtartó. Mivel hátul is van csomagtartó, ezért nem izgatott különösebben a probléma, és már van is ötletem, hogyan fogom megoldani, hogy egyszerre maradhasson a kerékpáron az első csomagtartó és az első gyerekülés is. De most nem erről fog szólni ez a bejegyzés.)
A probléma
Amikor megszületett a második fiam, már láttam, hogy itt hármas bringázás is lesz, ezért kinéztünk a nagyobbiknak egy másik gyerekülést, a Thule Yepp Nexxt Maxi-t, amit a hátsó csomagtartóra lehet rápattintani. A kisebbik így megörökölte az első ülést, a nagyobbik meg hátra ült volna.
A hátsó gyerekülés is nagyon könnyen fel- és leszerelhető, azonban a lábtartót védő szoknyaelem a viszonylag kicsi kerékpár kicsi csomagtartó-hajtókar távolságának köszönhetően belelógott a pedál útjába, és minden pedálfordulatnál beleakadt a sarkam. Így nem lehet normálisan kerékpározni, meg kell oldani a problémát!
A tervezés
Nézegettem-nézegettem, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát, és kezdett körvonalazódni a dolog. Valahogy beljebb kellett húzni a bőven kitüremkedő szoknyaelemet a vázhoz, hogy a sarkam szabadon elhaladhasson mellette, és ne ütközzön bele. A legelső megoldás, ami eszembe jutott, az, hogy kilyukasztom a szoknyaelemet, majd azt gyorskötözővel hozzábilincselem a váz egyik csövéhez, és így húzom közelebb a vázcsövekhez. Ez értelemszerűen nem lett volna túl elegáns megoldás, ráadásul az oldhatóság is elveszne, hiszen minden egyes leszedéskor le kellene vágnom a gyorskötözőket (pazarlás, környezetszennyezés), és felrakáskor pedig új gyorskötözőket kellene befűznöm, szóval még macerás is lenne a dolog.
Addig nézegettem a vázcsöveket, míg meg nem találtam azt a részt a hátsó villa alján, ahová egy felpattintható klipszes tartót tehetek, amibe belecsúsztatva a szoknyaelemet, az stabilan, behúzva tudja tartani azt.
Első körben egy szíjjal felköthető elemet terveztem, de nem tartottam túl jó és egzakt megoldásnak, mivel ide-oda tudna tudni a csőszakaszon, és a klipsz le tudna pattanni a szoknyáról.
Maga a klipsz kialakítása jó volt, de a csőhöz való rögzítést máshogy oldottam meg végül. Terveztem már korábban jópár csőre pattintható elemet, ezért ebbe az irányba mentem a tervezéssel.
A váz két oldala kicsit más, így jobb és bal oldalra kissé eltérő elemeket kellett tervezni.
A végleges megoldás
A kitalált forma és méretek megvoltak, már csak le kellett gyártani az alkatrészt. Ehhez – mint sok más alkalommal – 3D nyomtatónkat hívtam segítségül.
Elég régóta, és elég mélyre ásva foglalkozom 3D tervezéssel és 3D nyomtatással, így az alkatrészt a 3D nyomtatás sajátosságait figyelembe véve, két elemből állítottam össze. 3D nyomtatáskor a rétegek közötti, Z irányú szakítószilárdság sokkal kisebb, mint az X vagy Y tengely menti szakítószilárdság, ezért figyelembe kell venni a tárgyat érő erőhatásokat már a tervezés során is. Egyrészt vázra pattintáskor a cső feszíti ketté a rugalmas PETG anyagból készült markolatot, másrészt a szoknyaelem is feszíti (más irányból) a klipsz részt. Emiatt kellett két, eltérő irányultságban nyomtatott rész-alkatrészből öszeállítani a végleges alkatrészt; így fogja törés nélkül bírni a megpróbáltatásait. Ez egy trükk a sok közül, amit idővel akaratlanul is megtanul mindenki, aki 3D nyomtatással gyártott alkatrészeket tervez.
Még egy trükk, ha már itt tartunk: a klipsz szárát eleve ívesre terveztem, hogy ha feszítés éri, már elő legyen feszítve, és emiatt ne tudjon túlságosan kihajlani.
Két prototípus után a harmadik változat lett a végtermék:
Készítettem egy képet, amin nagyon jól látszik, hogy mennyit számít a klipsz.
A gyerekülés felrakása nem lett nehezebb, csak figyelni kell rá, hogy az ülés felcsúsztatásakor a klipszekbe is belefusson a szoknyaelem. A kialakítás lehetővé teszi azt is, hogy az ülést előre-hátra csúsztatva pontosan beállítsuk a pozícióját, anélkül, hogy a klipsz elengedné a szoknyaelemet. A klipszet nem is kell leszednem a kerékpárról, amikor nem használom, alig van súlya (kb. 20 gramm a két alkatrész), alig látszik, és nincs útban.
Hogy tetszik? Kinek gyárthatok hasonlót? Keress bátran, ha 3D tervezéssel, vagy nyomtatással kapcsolatban bármiben tudok segíteni! Ha tetszett ez a cikk, és olvasnál hasonlókat, legtöbb 3D nyomtatással kapcsolatos cikkemet az APPSolute Blogon találod.