Bosch Nyon kontroller #szerviz #eBike #eBike kiegészítő #kerékpáros computer #kedvenc szoftvereink

Bosch Nyon vs. Intuvia – kontrollerek kálváriája

Az alábbi rövid bejegyzésben egy szerviz-esetet szeretnénk bemutatni, amiben a Bosch egy sokat vitatott, immáron réginek mondható Nyon kijelzője, annak kontrollerje, valamint egy cserének szánt Intuvia a főszereplő. A kiindulópont a Nyon kijelzőn megjelenő 414014-es hibakód, ami a kontroller meghibásodását jelzi, de ennél az ügy kicsit árnyaltabb.

Lássuk a részleteket!

A hordozó

A téma szempontjából a kerékpár nem olyan lényeges, de a felszereltség kedvéért muszáj megjegyeznünk. Név szerint kicsit hosszú, mert egy KTM Macina Lycan 125 X1 CX5+ elektromos fullyról van szó, 2016-os évjáratú, Bosch Performance Line CX (GEN2) motorral és az akkor még vadiújnak és forradalminak gondolt Nyon kijelzővel szerelve. A Bosch rendszert nem érinti, de 130mm-t mozgó Fox Float 34-es első teló és szintén Fox float hátsó tag virít a kerékpáron, DT Swiss felnikkel. 2016-ban ez a bringa az elektromos MTB felhozatalban az egyik csúcsnak mondható.

 

A probléma

Ügyfelünk azért hozta be a kerékpárt, mert a Nyon kijelzőn nem tudta állítani a rásegítést, nem reagált semmire. A kijelzőt bekapcsolva mi is találkoztunk a hibakóddal, de rövidített 414-es verzióban. Hivatalos Bosch eBike szervizként ilyenkor mindig a diagnosztikai szoftvert hívjuk segítségül, ahol részletesen látjuk, mivel van dolgunk/gondunk. Az első bekezdésben is említett 414014-es hibakód mellett (a kontroller meghibásodását mutatja) találkoztunk 53001-es kóddal, ami az akkumulátort a motorral összekötő kábel meghibásodására utal, valamint egy 580001-es kód mutatta, hogy a magán a kijelzőn kell szoftvert frissíteni a megfelelő működés végett.

Alkatrészek, melyeket segítségül hívtunk

Ügyfelünk nem kezdő az e-Bike világban, így több alkatrésszel rendelkezik, melyekből hozott is nekünk egy Intuvia kijelzőt, hátha segít a diagnosztikában vagy gyorsabban megoldja a problémát. Először örültünk neki, de utólag sajnos jól megbonyolította az életünket.

Intuvia kijelző(k) csere-bere próbálgatás

A Nyon-nal először nem akart sikerülni a diagnosztika, így a “probléma” bekezdésében részletezett hibakódokat is Intuvia-val tudtuk lehívni. Fontos ennél a lépésnél megjegyezni, hogy a Nyon-nak ugyanolyan a felfogató konzolja, mint az Intuvia-nak, szóval “csak” csúsztatnunk kellett egyiket-másikat. Viszont! az Intuvia, amit ügyfelünk hozott nem működött, mert miért is működött volna :) Első körben akkumulátort cseréltünk benne, de ez sem oldotta meg a problémát -ugyanúgy nem reagált semmire- majd egy saját, használt, de új akksis Intuva-t próbáltunk rá, ami csodák-csodájára engedte a diagot.

Bosch Intuvia kijelző

Bosch Intuvia kijelző

414014 kontroller hibakód orvoslása

Mivel Intuva-t raktunk a kerékpárra, így Intuvia kontrollert (a Bosch remote-nak hívja hivatalosan) is tettünk a kormányra, mialatt töröltük az 53001-es, akkumulátor-motor összekötő kábel hibakódját, ami nem is jött vissza (ehhez kellett természetesen szoftverfrissítés, de erről majd később). Igazából minden tökéletesen működött, örültünk, hogy rendbe jött a rendszer. Költség tekintetében Ügyfelünknek egy új kontrollerrel és használt Intuvia kijelzővel kellett számolnia a diagnosztikai és szervizdíjon felül.

Bosch Intuvia remote

Bosch Intuvia kontroller

Mégis Nyon

Viszont ott volt a kérdés, hogy mi legyen a Nyon-nal. Ügyfelünk inkább errefelé húzott és végül úgy döntött, hogy szeretné a Nyon-t, rendelne hozzá új kontrollert, próbáljuk megoldani így a dolgot (az új kontroller megérkezéséig pedig elviszi a bringát az Intuvia kontrollerjével, ami igaz, hogy kis joystick nélküli, viszont a rendszer alapjai így is irányíthatók).

Bosch regi Nyon kijelzo

Bosch Nyon kijelző

Megoldás, az út vége

Fel volt hát adva a lecke, de mint az esetek 99%-ban, most is sikerült megoldanunk a problémát. Mivel az 580001-es hibakód szerint frissítenünk kellett a Nyon-t, ez a lépés következett. Viszont a kerékpárba tuning volt szerelve, amit kért Ügyfelünk, hogy ne távolítsuk el. Szoftverfrissítésnél probléma lehet a tuning, mert minél frissebb a szoftver, annál nagyobb esély van rá, hogy a rendszer kiszúrja a kütyüt. Hiába csak a kijelzőn van szükség rá, a rendszer a motort is automatikusan frissíti. Szóval alternatívát kellett keressünk a frissítésre. Szerencsére több, elektromos kerékpárunk is volt házon belül, melyek Intuvia kijelzővel voltak ellátva, sőt le is szervizvelve, csak a tulajdonosuk nem jött még értük, így áttettük a Nyont ezekre a kerékpárokra, és a másodiknál sikerült is a szoftvert lefrissíteni. Visszatettük a KTM-re és láss csodát, tökéletesen működött. Ettől persze nem szerettük meg a régi Nyon kijelzőt, de örültünk a pozitív végeredménynek. Így már “csak” az új kontroller érkezésére kellett várjunk, hogy ismét régi fényében és funkciójában pompázzon a Nyon-szett.

Bosch Nyon display diagnosztika

Bosch Nyon display diagnosztika-szoftver frissítés

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük