Okosgörgő bérlés – csomagban a legjobb!
Weszely Balázs – 2021. augusztus 25. – 0 hozzászólás
Még 2020-ban írtunk hosszabban az okosgörgő bérlés előnyeiről, illetve arról, hogy egyedüliként, elindítjuk ezt a szolgáltatásunkat. Amióta Wahoo okosgörgőkkel, és annak kiegészítőivel foglalkozunk, részben missziós tevékenységgel (is) terjesztjük a jó hírét. Rendkívül hatékony eszközök mind a fizikai, mind pedig a mentális egészséget és edzettséget nézve.
Első körben még „csak” görgőt adtunk bérbe, de az idő és igények előrehaladtával úgy éreztük, a kiegészítők is megérettek arra, hogy kipróbálják őket, ezért több megoldást kínálunk edzésprogramtól és céloktól függően.
Lássuk, mik a lehetőségek!
Lassan közelít az ősz, mikor is egyre többen váltanak kültéri kerékpározásról beltérire, melynek alapfeltétele a bringás görgő. Persze még ősszel is remek időjárás van kerékpározni, de egyre több esővel és lehűléssel kell számoljunk, illetve országúti kerékpározás esetében (görgős piac célcsoportja) fontos megemlíteni a megnövekvő autós-forgalmat. Aki tartani akarja a formát, sőt, fejlődni szeretne és mindezt függetlenítené mindennemű külső körülménytől, annak teljes mértékig ideális választás az okosgörgő.
Tartalomjegyzék
Wahoo Kickr Core – felső/középkategória
A bérelhető okosgörgőnk a Wahoo Kickr Core, amely a legkeresettebb Wahoo görgő a piacon. Ez köszönhető ár-értékarányának, valamint a megbízhatóságnak, halk működésnek és realisztikus tekerési élményének. Minimum két hetes időtartamtól több hónapig lehet bérelni. A bérlési költségek részleteibe most nem mennénk bele, az infókat külön terméklapon találod. Megjegyeznénk azért, hogy pont a belépő kategória Kickr Snap és csúcs Kickr V5 között van, viszont a használatával elég könnyen eldönthető, hogy melyiket szeretnénk megvásárolni (a legtöbben maradnak a Core-nál, páran rávállalnak a V5-re, de „lejjebb” nem mennek).
Wahoo Kickr Climb – emelkedő szimulátor
Kiegészítőként (utólag is hozzácsapható a görgő-bérléshez) két lehetőség van felturbózni a beltéri edzést. Az egyik a Wahoo Kickr Climb, amely emelkedést szimulál -10% és +20% között valódi utakkal és kiemelten a hegyi túrák leképezéséhez. Ezáltal jóval természetesebbnek érezzük a kerékpározást, erősebb pedálozást, kiállást, stb. és érezhetjük számos, más izom bevonását. Nem utolsó sorban a pedálozási technikánk is fejlődik.
Wahoo Kickr Headwind – pulzus/sebességalapú hűtés
A másik, Climb-nál említett turbózási lehetőség a Wahoo úgynevezett intelligens ventilátora, amely Bluetooth és/vagy ANT+ kapcsolattal rendelkezik, kimondottan beltéri görgőzéshez lett tervezve. Szenzorok segítségével sebesség vagy pulzus emelkedésnek megfelelően adja a „szelet”. Amennyiben egyéni, manuális szabályozás a cél, úgy 4 kézi sebességbeállításra is van lehetőség magán az eszközön. A Wahoo mérnökei eleve gyors és kemény edzésekhez tervezték, mert még 48 km/h sebesség felett is hűt! Két hétre már 10.000 forinttól bérelhető, az árakról és feltételekről szóló részleteket itt találod.
Csomagajánlatok
Csomag 1. Wahoo Kickr Core és Kickr Climb
A Core két hétre 20.000 forint, külön számolva pedig a Climb 15.000 forint. Csomagban mindez 30.000 forint két hétre (35.000 forint helyett), egy hónapra 45.000 forint (55.000 forint helyett).
Csomag 2. Wahoo Kickr Core és Kickr Headwind
A Core két hétre 20.000 forint, külön számolva pedig a Headwind 10.000 forint. Csomagban mindez 25.000 forint két hétre (30.000 forint helyett), egy hónapra 40.000 forint (50.000 forint helyett).
Csomag 3. Wahoo Kickr Core, Kickr Climb és Kickr Headwind
A Core két hétre 20.000 forint, külön számolva pedig a Climb 15.000 forint és a Headwind 10.000 forint. Csomagban mindez 40.000 forint két hétre (45.000 forint helyett), egy hónapra 60.000 forint (75.000 forint helyett).
Mit ajánlunk?
Applikációk
Virtuális kerékpáros programok használatát kimondottan ajánljuk, mint például a Zwift vagy a Wahoo saját Sufferfest applikációját, mert rendkívül ösztönző más bringásokkal együtt „versenyezni”, célokat kitűzni, elérni, majd újakat számba venni. Függetlenül attól, hogy csomagban bérelsz vagy egyenként, mindig jól jön a motiváció, és új útvonalakkal az újdonság varázsa.
Felfedezés és növekedés
Ha még nem görgőztél, úgy első körben érdemes csak magát a görgőt bérelni, picit megszokni, felfedezni, majd rájönni, hogy melyek azok a „kiegészítők”, amivel még élvezetesebbé vagy komolyabbá alakítható az edzés. Szándékosan használtam az edzés szót, mert véleményem szerint görgőzni senki sem „just for fun” szokott, mindig van cél. A felfedezés után már jöhet egy kis plusz kényeztetés a Headwind-el, mert beltéren jobban lehet izzadni, mint kint, hiszen nincs menetszél, ami hűtsön, ez visszavetheti a teljesítményt, illetve a pulzus is az egekbe szökhet, ami már nem egészséges. Kimondottan ajánlott pulzuspánttal a pulzus-alapú hűtése a Headwind-nek (sokkal hatékonyabb, mint a sebesség-alapú mérés), mert minél jobban izzadnál, ő annál jobban próbál hűteni. Ezt követheti a Climb, ami már tényleg pro kategória, mert összetetten, szettben komolyabb edzéseket lehet végezni, több izomcsoport megmozgatásával és végül nagyobb teljesítménnyel zárni a tréninget.