webshop menü
Az i:SY nagyon jó családi bringa #bemutató #eBike #teszt

i:SY Kompakt: 3 év és 7000 kilométer tapasztalatai

Az első i:SY kerékpáromat éppen három éve vásároltam használtan, a másodikat pedig egy éve. Ez idő alatt mindkét bringát aktívan használtam, a régebbibe kb. 5000 kilométert, az újabbikba pedig még „csak” 2000 kilométert tekertem bele. Régóta úgy érzem, hogy eljött az ideje egy alapos beszámolónak, mert nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem az i:SY kerékpárjaim használata, karbantartása, szállítása kapcsán. Az életvitelem is formálódott időközben, gyermekeim születtek, és a bringa is alakult velem, velünk együtt. Megpróbálom kiegyensúlyozottan bemutatni ezeknek a kompakt cargo kerékpároknak az előnyeit és (szerintem) kevés hátrányukat is.

A két i:SY - itt még csomagtartók nélkül

A két i:SY – itt még első csomagtartók nélkül

Magyarországon még viszonylag kevéssé elterjedt a kompakt cargo kerékpár fogalma, de szépen lassan egyre többen felismerik, hogy a városi közlekedés során nagyon sokoldalúan és sokféle feladatra alkalmasak ezek a kiskerekű bringák. Kompakt cargo alatt általában 20″ kerékméretű, rövid tengelytávú kerékpárokat értünk, amelyeknek masszív vázfelépítése és viszonylag nagy teherbírása van. Általában többféle első és hátsó rögzítési pontokkal vannak felszerelve, így különféle csomagtartók, táskatartók, gyerekülések szerelhetők rájuk. Kis tengelytávjuk és kis méretű, 20″-es, ballonos kerekük miatt fordulékonyak, és könnyen kezelhetők, de geometriájuk úgy van kialakítva, hogy akár 2 méternél magasabb emberek számára is kényelmes utazást kínálnak. A hajtáslánc végső áttétele is megegyezik egy nagykerekű kerékpáréval.

Én nem tudatosan választottam az első i:SY kerékpáromat, mondhatni a kerékpár talált meg engem. Amikor az APPSolute Sport-ot indítottuk, vásároltunk pár használt elektromos kerékpárt, hogy kicsit elmélyedjünk az elektromos kerékpárok világában. Így került hozzám az első i:SY, amire eleinte egy furcsa csodabogárként tekintettem kis mérete miatt. Nagyon hamar megszerettem, és kisajátítottam, csomagtartókat vettem rá és szinte mindenhova azzal közlekedtem, annyira bevált.

Az első i:SY kerékpárom

Ez a kerékpár egy 2018-as i:SY Kompakt S8 F modell, ami az i:SY termékskálájában a belépő kategóriát képviselő modell volt. Nagyjából 3500 km volt a futásteljesítménye a megvásárlása idején, mostanra már majdnem 9000 km van benne, és vígan szeli az utakat azóta is. Első csomagtartó szerkezet is van rajta, amit alapból nem tartalmazna a gyári kiépítés, de ezen szerencsére volt. Mivel az első csomagtartó Klickfix-es szabványú, a hátsó pedig Racktime-os, ezért gyorsan és könnyen tudtam hozzá szerezni egy első, felpattintható bevásárlótáskát és egy hátsó, szintén könnyen levehető kosarat.

Nagyon hamar rájöttem, hogy egy ilyen teherbringával élmény a bevásárlás is: Előre elfért kb. 5-6 kilónyi áru, hátulra meg ennek akár háromszorosa is. A korlátot inkább a kosár mérete jelenti, mint a rakomány tömege, mivel elöl 12, hátul 25 kilóig terhelhető a tartószerkezet. Az elektromos hajtásnak köszönhetően a legnagyobb bevásárlások után is könnyedén mentem fel vele az emelkedőkön, nem merültem ki, mire hazaértem. A vezetési élmény ilyenkor kicsit olyan, mintha egy kisbuszt vezetnék, ami nagyon tetszik!

Óriási élmény együtt tekeregni!

Óriási élmény együtt tekeregni!

Aztán a Nagyobbik fiamat is szerettem volna magammal vinni, így kb. másfél éves korában vásároltunk egy Thule Yepp Nexxt Mini első kormánycsőre szerelhető gyerekülést. Az egyik legjobb döntés volt: óriási élmény volt minden közös bringázás. A gyerekülés nagyon jól használható és egy mozdulattal levehető, ha nem jönne velem a potyautas. (Külön is lehet hozzá vásárolni kormányadaptert, így én kapásból tettem egyet a második i:SY bicómra is, amint azt megvettem, így bármelyikre át lehet pattintani az első gyerekülést.)

Az első gyereküléssel kapcsolatban fontos megemlíteni negatívumként, hogy a lelógó lábtartója a kormánnyal együtt fordul, és emiatt alapesetben beleütközne az első csomagtartóba, ami viszont a vázhoz van rögzítve, és emiatt ugye nem fordul kanyarodáskor. Tehát vagy első csomagtartó, vagy gyerekülés. Ezt a problémát úgy hidaltam át, hogy terveztem és gyártottam egy egyedi adaptert, ami előrébb helyezi az első csomagtartót úgy, hogy mögötte marad tér a beforduló lábtartóknak. Erről írtam is cikket korábban, itt olvashatod el.

A végleges csomagtartóadapter, amivel megoldható az első gyerekülés és a csomagtartó együttes használata

A végleges csomagtartóadapter, amivel megoldható az első gyerekülés és a csomagtartó együttes használata

(A cikkhez még nem készítettem el a frissítést, de annyit érdemes megemlíteni, hogy a gyártmányt azóta továbbfejlesztettem, mert a 3D nyomtatott alkatrész nem bizonyult tartósnak, és immár 5mm-es, lézervágott rozsdamentes acéllemezből készül, és gyakorlatilag leszakíthatatlan a kerékpárvázról. Remélem lesz időm írni róla, mert nagyon érdekes sztori. Egyébként rendelésre gyártunk még ilyen kiegészítőt.)

Változik a rakomány

Szóval az első gyerekülés felkerült, és meg tudott maradni mellette az első és a hátsó csomagtartó is. Ez jó pont volt, hiszen változott a felhasználási igény, és a bringával tudtunk hozzá alkalmazkodni. Aztán egy év múlva már a Kisebbik is kezdett felkacsintgatni a kerékpárra, így adta magát, hogy a Nagyobbiknak keressek egy nagyobb ülést. Szintén egy Thule ülést vásároltunk, egy Thule Yepp Nexxt Maxi modellt, amit a hátsó csomagtartóvázra lehet erősíteni.

Bármikor könnyen eljutunk vonatot nézni!

Bármikor könnyen eljutunk vonatot nézni!

Ebbe költözött át a Nagyobbik, míg a Kisebbik felült az első ülésbe. Hátul persze megszűnt a csomagtartó, de cserébe már két gyerkőcöt tudok magammal vinni reggel oviba és/vagy a nagyszülőkhöz. Az első csomagtartó még mindig jó szolgálatot tesz, sőt kifejlesztettem a módját egy futóbicikli felapplikálásának is, szóval néha még azt is magunkkal visszük, ha kerékpárral megyünk a játszótérre.

Előnyök és hátrányok

Az i:SY Kompakt S8 F kódnév dekódolva azt jelenti, hogy Shimano Nexus 8 sebességes agyváltóval szerelt, szabadonfutós (Freilauf) kerékpár. Ez a kerékpár az i:SY belépő szintű modellje, ugyanakkor így is minőségi a felszereltsége. Az én kerékpáromba még hidraulikus Magura felnifékeket szerelt a gyártó, de azóta (szerencsére) áttértek ennél a modellnél is tárcsafékre. A belépő katerógia igazándiból csak amiatt belépő kategória az i:SY-nél, mert lánchajtást alkalmaz a gyártó ezeknél a modelleknél, és „csak” Bosch Active Line (vagy újabban Active Line Plus) motorral szereli ezeket a modelleket. Szinte minden más paraméterük megegyezik a felsőbb szintű kerékpárokéval.

Bármelyik i:SY-n elfér két gyerek, egy nagy rakomány, és még egy gyerekbicikli is!

Bármelyik i:SY-n elfér két gyerek, egy nagy rakomány, és még egy gyerekbicikli is!

A pozitívumok közé sorolnám még az összes i:SY-re jellemző nagyon masszív vázszerkezetet, ami egyébként a Kompakt modell esetében 140 kilogramm össztömegig terhelhető, az XXL modell esetében pedig 180 kilogrammig. A ballonos, nagy gumiabroncsok nagyon jól veszik az utak egyenetlenségeit, megfelelő nyomáson a pattogást is el lehet kerülni, jó gördülési ellenállás mellett. Tény, hogy egy első teleszkóppal felszerelt kompakt cargo komfortosabb vezetést tenne lehetővé, de nekem egyáltalán nem hiányzik belőle az első teleszkóp, mivel tudom magamról, hogy nagyon nehezen venném rá magam az időszakos karbantartására és olaj- valamint tömítéscseréjére, felújítására.

Én ugyan nem használom ki, de állítólag hasznos, hogy a kormánya egy mozdulattal elfordítható és a pedáljai behajthatóak, így könnyebb szállítani autóban vagy akár tömegközlekedéssel (vonaton elsősorban). Más gyártók az összehajthatósággal operálnak, az i:SY-nél ez kimaradt, nekem nem hiányzik, de meg tudom érteni, ha ez valakinek fontos szempont lehet (pl. lakásban tárolás esetén).

A lánchajtást a koszolódása és a nyúlása miatt nem szeretem. A koszolódást mi úgy védjük ki, hogy áttértünk láncwaxolásra az általunk használt kerékpároknál, így ennél a bicónál is. A viasszal kent lánc teljesítménye megegyezik (vagy akár még jobb is lehet!) az olajjal kent láncénál, viszont nem szedi össze a port és a koszt, tiszta marad a használat során. Szereléskor nem lesz nyakig olajos az ember. A másik negatívum a láncokkal kapcsolatban a használattal járó görgő-kopás, aminek következtében megnyúlik a láncszemek csapjai közötti távolság, és ez egyrészt a hajtáslánc felgyorsuló kopását is eredményezi, másrészt agyváltó esetén a hátsó tengelyt is időnként után kell állítani, hogy feszes maradjon a lánc.

A hajtáslánc és az agyváltó karbantartás után - Nem egyszerű tisztán tartani.

A hátsó lánckerék és az agyváltó karbantartás után – Nem egyszerű tisztán tartani.

Ha már karbantartás: a lánccal mindig foglalkozni kell: olajozni vagy waxolni mindig szükséges, különben egy idő után romlik a hatásfoka, és egyre zajosabb lesz a hajtás, ami engem eléggé zavarni tud. Kicsit lejjebb majd beszámolok az alternatíváról.

A Shimano Nexus 8 sebességes agyváltó egyébként hibátlanul működik. Nemrég ugyan elküldtük agyváltó szervizes partnerünknek általános karbantartásra, de egy általános tisztítás elegendő volt neki így 9000 kilométer után; nem volt semmi baja, csak visszaszereléskor be kellett állítani. Hibátlanul veszi azóta is a sebességeket. Nagyon szeretem, hogy nem kattog szabadonfutáskor, hanem némán suhan, ha csak gurulok.

A kerékpár nyerge nagyon kényelmes, puha, nagy felületű. A kormánya egy mozdulattal magasra emelhető, egyenes derékkal, kényelmesen utazva lehet közlekedni. A közlekedés élménnyé válik számomra minden alkalommal, ha bármelyik i:SY kerékpárommal megyek valahova.

A fentebb felsorolt negatívumok inkább kényelmi szempontból negatívumok, és ettől még a bringát nagyon szeretem használni, de most következik a másik i:SY bringám bemutatása, ami még feljebb tette a mércét!

A második i:SY bringa

A második kerékpárom egy i:SY Kompakt N3.8 ZR modell, amit egy éve vásároltam, majdnem újonnan, 800 km-rel. Most kb. 3000 km van benne, szóval volt alkalmam ezt is kiismerni. Ennek a modellnévnek a dekódolása a következőt jelenti: Enviolo fokozamentes agyváltóval szerelt, szíjhajtásos modell. Erre a biciklire minden fentebb írt pozitívum jellemző: a kényelmes utazás, masszív váz, jó kerekek, terhelhetőség, csomagtartók, stb.

Mi így utazunk a városban

Mi így utazunk a városban

És emellett óriási (nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire óriási!) extra a szíjhajtás. Erről most áradozni fogok. Kezdjük azzal, hogy élettartama kb. 20000 km vagy több, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi használati tempóm mellett kb. 10 év múlva kell majd kicserélnem. A Gates Carbon Drive bordásszíj nem nyúlik, tehát a hátsó tengelyen soha nem kell semmit állítanom, és kialakításából adódóan nem is tud leugrani a fogaskerekekről. A szíjhajtás nem szedi össze a koszt, nem ragad. A gyártó azt ajánlja, hogy évente egyszer érdemes egy száraz fogkefével átdörzsölni a felületét. Ezt a 3 perces karbantartást igényli mindössze. Gyorsan makulátlanra lehet pucolni az egész bringát kb. 10 perc alatt, egyetlen nedves ronggyal, mivel nincs sehol ragacsos, olajos része. Ez elég élvezetessé teszi a tisztítást.

Szíjhajtás: karbantartásmentes, tartós, tiszta, csendes

Szíjhajtás: karbantartásmentes, tartós, tiszta, csendes

A szíjhajtás másik óriási előnye, hogy gyakorlatilag néma. Nincs az a láncos alapzaj, kattogás, főleg ha már egy ideje nem volt megolajozva a lánc. Némán lehet suhanni a szíjhajtásos i:SY kerékpárral. Óriási élmény, amit csak kipróbálás után tudunk igazán értékelni, én nagyon szeretem. Kicsit olyan, mintha valami luxusautóban utaznánk, és alig halljuk a kinti menetzajt a jó hangszigetelés miatt.

A másik nagy kedvencem az Enviolo Nuvinci fokozatmentes agyváltó. Akármennyire jól működik is a Shimano Nexus váltó a másik kerékpárban, ez még azt is simán lekörözi kényelemben és tartósságban. A fokozatmentességet szó szerint kell érteni, tényleg nincsenek fokozatok, ugyanis a váltón belül egymáson gördülő gömbök pozíciójuk változtatásával és ezáltal a nyomatékátvivő tárcsák különböző kerületi pályaíveken való gördülésével visszik át a hajtás nyomatékát a hátsó tengelyre. Kicsit bonyolultan hangzik, de egy jó szemléltető videó, sok mindent segíthet megérteni:

A váltó nagy előnye az, hogy egyáltalán nem kell érteni a használatához, odafigyelni, hogy bevette-e a következő sebességet, egyszóval nem kell hozzá semmi műszaki érzék, hogy valaki jó tudja használni. Nagyon kényelmes, hogy precízen adagolható, és soha nem kell dönteni két fokozat között, hogy melyiket válasszuk, hanem egyszerűen picit tekerünk feljebb vagy lejjebb, és máris más az áttétel. Emellett gyakorlatilag bármekkora nyomatékot el tud viselni, hiszen nincsenek benne alakkal záró nyomatékátviteli alkatrészek (pl. fogaskerekek), amik el tudnak repedni túlterhelés hatására. Nem véletlenül szeretik a gyártók ezt a váltót alkalmazni a nagyobb teherbringákon is. A váltó további előnye, hogy gyakorlatilag karbantartásmentes, olajat sem kell időnként cserélni benne, csak használni kell.

Egyetlen negatívum jut eszembe erről a kerékpárról, ami igaz a korábbi modellre is: Ha éppen kifogy az akkumulátorunk, és saját erőből kellene hajtani a kerékpárt, akkor a Bosch motornak és az agyváltónak az együttes belső ellenállása már érezhető tekerés közben. Meglehetősen nehéz tud lenni rásegítés nélkül felmenni egy emelkedőn. Ha odafigyelünk arra, hogy az akku mindig megfelelő töltöttségi szinten legyen, és helyesen gazdálkodunk a rásegítés mértékével, nagyon ritkán fordul elő ilyen eset.

Egy szó, mint száz: a második i:SY kerékpáromról még annyi negatívumot sem tudok mondani, mint az elsőről. Éppen ezért ezt a modellt tartjuk raktáron, mivel nekünk már hosszú távon bizonyított.

Összegzés

Láthatjuk, hogy a felső kategóriás i:SY kerékpárok előnye inkább a hosszantartó karbantartásmentességben és kényelmi funkciókban mutatkozik meg. Míg egy lánchajtásos modellt 500, maximum 1000 kilométerenként felül kell vizsgálni, be kell állítani a láncfeszességet, addig egy szíjhajtásos modellhez valószínűleg nem kell nyúlni érdemben 15-20000 kilométerig, amikor talán már jobban kopott a bordásszíj vagy a motor csapágyai cserére szorulnak. (Mivel már mindegyik i:SY modell tárcsafékes, ezért a nagyjából 1000 kilométerenkénti fékpofacsere nem több 5-10 percnél.)

Reggeli indulások

Reggeli indulások

Nagyon örülök, hogy nap-mint nap valamelyik i:SY kompakt cargo kerékpárommal vehetem a nyakamba a várost (és a gyerekeket), és az egyik legjobb döntésem volt, hogy megvettem a második, sokkal fejlettebb modellt is. Így az egész család együtt tud menni várost nézni, kirándulni (akár földutakon vagy erdőben is!), Balatont kerülni. Az elektromos rásegítésnek hála kiegyensúlyozott marad a hangulat, kiegyenlítődnek az erőnléti különbségek, senki sem érezheti magát lassúnak vagy túl gyorsnak.

Annyira beváltak számomra ezek a biciklik, hogy mindennapjaim során autóba csak párhetente ülök, ha nagyon muszáj. Így az autó amortizációján, üzemanyagköltségén és parkolási díjain komoly összegekben mérhető megtakarítást is elérek, nem beszélve a dugóban elvesztegetett időről és a parkolási nehézségekről.

Mindegyik i:SY kerékpár nagyon magas minőségi szintet képvisel, a belépő modellek felszereltsége is kitűnő, de fellelhetők a kompromisszummentes modellek is a német gyártó kínálatában. Elég átfutni bármelyik i:SY bringa specifikációját és megnézni, hogy milyen alkotóelemekből áll: csak neves gyártók minőségi alkatrészeit fogjuk találni a listában és a biciklikben.

Üzletünkben megnézhetőek és ki is próbálhatóak, sőt bérbe is vehetőek az i:SY kerékpárok. Minden érdeklődőnek szívesen segítek a modellek közötti eligazodásban, akár személyesen, akár telefonon, akár emailben. Ha közérdekű a kérdésed, írd meg komment formájában, és megpróbálok válaszolni! A cikket pedig frissítem, ha még eszembe jut valami fontos.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Egy hozzászólás

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük