webshop menü
A kilincsmű külső héja. #blog #eBike #szerviz

Yamaha PW fogaskerék csere

„Nem biztos, hogy elsőre érezhető lesz, de engem nagyon zavar az a ritmusos ütés amit hajtás közben érzek a motor felől.” Ezzel a hibaleírással vettük fel azt a Yamaha motoros Haibike ALLMTN 6.0 ebike-ot, aminek a javítása több mint három hétig húzódott. Mentségünkre szóljon, hogy ez volt az első hardverhibás Yamaha ebike motor amit javítottunk, és a gyári Yamaha alkatrészek beszerzése komoly kihívást jelentett, ugyanis kiderült, hogy Magyarországon rajtunk kívül nincs más hivatalos Yamaha ebike szerviz partner. Ennek okán a disztribútor nem tart eBike motoralkatrészeket raktáron. Pontosabban, még sosem rendeltek eBike komponenseket, így a cikkszámok, típusok, valamint kompatibilitási kérdésekben is össze kellett dugnunk a fejünket.

Yamaha PW fogaskerék csere

Hibajelenség, ami nehezen lokalizálható

A Haibike-ot hárman is teszteltük a szervizben, ki-és bekapcsolt motorral egyaránt, és a hibajelenség közel sem volt egyértelmű számunkra. Első körben a hajtásláncra gondoltunk. Lehetséges, hogy az első lánckerekek közül kapott valamelyik egy ütést és a lánc minimálisan beleér az eső váltó láncvezetőjébe? Minimális deformitás volt a lánckerékben, de a hibajelenség csak bekapcsolt motorral volt észlelhető.

Úgy döntöttem, hogy mielőtt szétszereljük a motort, egyeztetek telefonon Ügyfelünkkel, hátha pontosabb hibaleírást kapok. A beszélgetés során kiderült, hogy a hajtás oldali hajtókar mászás közben megakadt egy sziklában, miközben az elektromos rásegítés aktív volt. Pontosabban magas pedálfordulattal kapta el a hajtókar a sziklát. Mint minden hegyikerékpározásra hangolt eBike motor, ez a Yamaha PW is a magasabb pedálfordulatszám tartományban érzi jól magát, itt adja le a legnagyobb nyomatékot, így ilyen körülmények közötti hajtókar akadás miatt akár sérülhet a motor fogaskerék rendszere is. Legalább is ez volt az elméletünk, amit az első generációs Bosch motorhibák támasztottak alá, ugyanis azoknál a motoroknál is műanyag és fém fogaskerekek találkoznak a hajtásrendszerben. Ez egyébként véleményünk szerint szerencsés, jó konstrukció, mivel ha a hajtás hirtelen megakad, tehát a műanyagból készült fő fogaskerék hirtelen megáll, az aluminium fogaskerék – amit a motor közvetve hajt – pedig tovább forog, akkor az itt lévő mozgási energiát hirtelen egy nagyon rövid idő alatt próbálja elnyeletni a nagy műanyag fogaskerékkel (ez esetben a leggyengébb „láncszemmel”). Ebben az esetben a fő fogaskeréken ébred a legnagyobb nyomaték, és mivel az műanyagból van így egy idő után megreped. Szétszerelés után beigazolódott, hogy a Yamaha motoroknál is gyakori hibajelenség lehet ez, csak itt a motor által közvetlenül hajtott fogaskerék készül javarészt műanyagból, a lánchajtással összekapcsolt fogaskerék anyaga pedig fém.

Yamaha PW motor a szervizasztalon

Hiába szereltük szét a motort, elsőre nem találtuk meg a hibát, ugyanis arra számítottunk, hogy találunk a műanyag fogaskeréken pár ledarált fogat, műanyagforgácsot.  Átforgattunk többször de teljesen egészségesnek tűnt, nem éreztünk rendellenességet. Összeépítettünk a motort, felszereltük majd teszteltük tovább a bringát. Csodák nincsenek, ha nagyon figyeljük továbbra is érezhető a periódikus rezonálás a hajtókar felöl.

Ismét szétszedtük a motort és nagyon-nagyon lassan elkezdtük átmozgatni fogról fogra a hajtást. Negyed óra forgatás után meg tudtam jelölni 3-4 fogat, amelyek nagyon minimálisan el voltak deformálódva, és nagy valószínűséggel ezek voltak a felelősek a hibáért.

Hasonlít egy Bosch motorra?

Belső felépítését tekintve nagyon hasonlít a Bosch 4. generációs motorjához a Yamaha PW széria. Egyik nagy előnye ennek a rendszernek, a Brose és 2. generációs Bosch motorokkal ellentétben, hogy nem egyirányú tűgörgős tengelykapcsolókat használnak, hanem egy kilincsmű viszi át a nyomatékot.

Nehezen beszerezhető az alkatrész

Első lépésként felvettük a kapcsolatot fő partnerünkkel az ebikemotorcentre.com-mal, hogy milyen átfutási idővel tudják szállítani a hibás fogaskereket. Válaszlevelükben 10-12 napos átfutási időt ígértek, amihez ha hozzászámoljuk, hogy a szállítás valamint a vámolás 4-6 munkanapot veszi igénybe, akkor több mint két hetet kellene várnunk erre a Yamaha alkatrészre.

Ide tartozó háttértörténet, hogy a beszerzésekért felelős munkatársunk pár hónapja elkezdte már felvenni a Yamaha európai képviseletével a kapcsolatot, ahonnan többszöri megkeresésünk ellenére nem érkezett visszajelzés. Próbát tettünk a szlovén disztribútornál is, aki nagyon segítőkész volt, azonban nem tudott minket kiszolgálni, ugyanis szerződése szerint csak a saját piacán köthet üzleteket.

Mindeközben természetesen szorgalmasan hívogattuk a magyarországi Yamaha üzletkötőt, majd végül a Yamaha Motor Hungary marketingesével sikerült felvennünk a kapcsolatot, így több hónapos kitartó próbálkozásunknak végül meglett az eredménye. Megtörtént a regisztrációnk, az első magyarországi hivatalos Yamaha eBike partnerek lettünk. Az alkatrészbeszerzési részleg munkatársától megkaptuk a robbantott ábrákat, amik alapján a pontos cikkszám megjelölésével le tudtuk rendelni a hibás alkatrészt, valamint raktárra is vettünk belőle. Nagyon hasznos volt a gyártói támogatás, mert a robbantott ábrákból kiderült, hogy kétféle típus létezik ebből az alkatrészből, egyik egyenes másik ferde fogazású.

A megrendelést követő második munkanapon kézbesítésre kerültek a gyári Yamaha alkatrészek, így a motor összeépítését el is tudtuk kezdeni. A Yamaha szerviztechnikusainak ajánlásával, a gyártó által is forgalmazott ThreeBond pasztával tömítettük a motorblokkot, és gyári zsírt használtunk az fogaskerék újrakenéséhez.

Ha meghibásodott az eBike-od Yamaha motorja, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük