webshop menü
Elektromos kerékpár bérlés Budán Scott Strike #bérlés #blog #eBike

Elektromos kerékpár bérlés Budán

Elektromos kerékpárok szervizelése és értékesítése mellett már bekerült portfóliónkba az elektromos kerékpárok bérlési lehetősége is. Hogy működik és miért éreztük ennek fontosságát? Ez kiderül a következő cikkünkből.

Elektromos kerékpár bérlés Budán

Mivel a mi életünkben fontos a sport és a kerékpározás (sportként és közlekedési formaként egyaránt), úgy gondoltuk, hogy jó lenne ezeket többekkel is megismertetni. Ismerőseinkkel és ügyfeleinkkel folytatott beszélgetések során jött a felismerés, hogy milyen hasznos lenne, ha valamilyen módon ki lehetne próbálni egy-egy kerékpárt megvásárlás előtt. Erre nem sok helyen van lehetőség, illetve ezeknél az üzleteknél csak egy kört lehet menni egy leaszfaltozott úton vagy a bolton belül. Ez – valljuk be – nem tudja bemutatni azt, hogy miért is érdemes az adott elektromos kerékpárt megvásárolni. Ez volt a fő szempont, amikor összeállítottuk a bérlős flottánkat.

Elektromos kerékpár bérlés Budán Orbea Rise H30

A másik ok, amiért megjelent az elektromos kerékpár bérlés igénye az az, hogy nem mindenki teheti meg, hogy milliós vagy akár többmilliós e-bike-ot vásároljon magának. Számukra is tökéletes megoldást jelent az e-bike bérlés, hiszen napi 8-18 ezer forint közötti összegért kipróbálható és használható egy felsőkategóriás elektromos kerékpár.

Kinek ajánljuk még bérelhető e-bike flottánkat?

Bárkinek, aki egy kis újdonságra vágyik, bárkinek, aki ki akar próbálni egy elektromos kerékpárt, bárkinek, aki csak egy hétvégi programot keres egyedül, barátokkal vagy a családdal.

Az elektromos kerékpár bérlése számos előnnyel járhat, a következő pontokban ezeket szedtük össze:

  • Költséghatékonyság: Az elektromos kerékpár bérlése sokkal olcsóbb lehet, mint az autó bérlése vagy akár saját kerékpár vásárlása. Ezen kívül az elektromos kerékpárok általában olcsóbbak a fenntartás szempontjából is, mivel kevesebb karbantartást igényelnek, és nincs szükség üzemanyagra.
  • Kényelem és rugalmasság: Az elektromos kerékpár bérlése lehetővé teszi, hogy egyszerűen és könnyedén közlekedhess városi környezetben, anélkül hogy aggódnod kellene a parkolási lehetőségek vagy a dugóban ücsörgés miatt. Ezen kívül az elektromos kerékpár segít a városon belüli hosszabb távok és/vagy nagyobb szintkülönbségek könnyebb áthidalásában.
  • Környezetbarát: Az elektromos kerékpárok környezetbarát alternatívát jelentenek az autózáshoz képest, mivel nem bocsátanak ki káros anyagokat, kevésbé terhelik a közlekedési infrastruktúrát.
  • Egészséges: Az elektromos kerékpár bérlése jó lehetőség az aktív életmód fenntartására és az egészség megőrzésére. Az elektromos kerékpár segít abban, hogy többet mozogj, és segíthet a stressz, illetve az általános szorongás kezelésében is.
  • Tesztelési lehetőség: Az elektromos kerékpár bérlése lehetőséget ad arra, hogy kipróbáld az elektromos kerékpározást, mielőtt megvásárolnád saját kerékpárodat. Ez segíthet abban, hogy megtudd, milyen típusú elektromos kerékpár illik az igényeidhez.
  • Közösségi program, csapatépítő: Kellemes kikapcsolódás lehet a családdal, barátokkal, kollégákkal is egy kerékpárbérlés. Lehetőségetek nyílik megismerni a közeli és távoli helyeket, dombokat, hegyeket. Remek kikapcsolódást nyújt mindenki számára.

Mivel kínálunk többet, mint mások?

Rövidtávú bérlés esetén, ha megtetszettek az e-bike nyújtotta élmények, és úgy döntesz, hogy kerékpárt vásárolsz nálunk, akkor a kerékpár árából elengedjük kedvezményként a bérleti díjat. Így lényegében ingyenesen bérelted ki.

Nálunk fizethetsz SZÉP kártyával is.

Cégeknek tartósbérlet (operatív lízing) formájában is tudunk biztosítani kerékpárokat. Ez előnyös lehet főleg olyan vállalkozásoknak és cégeknek, akik törekednek arra, hogy jelentősen csökkentsék az ökológiai lábnyomukat és ezzel párhuzamosan költségeiket is. Emellett a cégek adómentes juttatásként biztosíthatnak közlekedési eszközt munkavállalóinak, a bérleti díj teljes összege költségként elszámolható, ráadásul a bérleti díj ÁFÁ-ja a céges használat arányában levonható.

Bérelhető elektromos kerékpárok

Jelenleg 3 főbb kategóriából lehet választani. Elektromos városi, eMTB és elektromos gyerek kerékpárok.

Elektromos kerékpár bérlés Budán

Elektromos városi kerékpárok között az i:SY és QiO kerékpárok egy-egy darabja érhető el jelenleg. Ezek könnyen kezelhető, kiskerekű városi kerékpárok. Ideális a mindennapos rohangálás meggyorsítására.

Többméretű SCOTT Strike modell közül lehet választani az eMTB kategórián belül. Emellett nemrég vettük fel bérlehető kerékpárjaink közé az Orbea Rise H30 modelljét is.

A gyerekekre is gondolva merült fel az ötlet, hogy szükség lenne egy megbízható elektromos gyerek kerékpárra is. Így esett a választás a Kellys eMARC 24”-es kerékmérettel rendelkező darabjára.

A flottánk még idén bővülni fog jópár egzotikus kerékpárral, nem érdemes lemaradni róluk. További részleteket a kibérelni kívánt kerékpár adatlapján találhattok meg. Kerékpár bérlés

Összességében az elektromos kerékpár bérlése előnyös lehet azoknak, akik kényelmes és költséghatékony módját keresik a városi közlekedésnek, illetve azoknak is, akik kipróbálnák az elektromos kerékpározást, mielőtt megvásárolják saját kerékpárjukat. A naptárban láthatóak a szabad és a lefoglalt időpontok, így ezek alapján könnyen és egyszerűen tervezhetitek meg következő bérlésetek idejét.

Ha bármi kérdésed merülne fel, keress minket valamely elérhetőségünkön. Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról, akkor meg kövess be minket közösségi média felületeinken is.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük