Mudhugger Shorty X első sárvédő

11 990 Ft

Első sárvédő újrahasznosított fekete polimerből, gyorskötözős rögzítéssel, MTB-re tervezve, „kis” méretben. Kompatibilis 27,5″; 27,5+”; 29″ colos kerekekkel, illetve kifejezetten ajánlott elektromos MTB-khez a motor nagyobb nyomatéka és a becsúszószárak védelme miatt.

Rendelhető


Mennyiség

A sárvédők használatáról erősen megoszlanak a vélemények, főleg MTB-k esetében. Ronthatja az összképet, beleakad valamibe, elhajlik, hozzáér a kerékhez, stb., abban azonban mindenki egyetért, hogy hasznos. És itt nem arra gondolok elsősorban, hogy sarasak leszünk, hanem a kerékpárt (is) védi a szennyeződésektől. Ennek eredménye, hogy a becsúszó szárakat kevésbé kell takarítani, nem kell nagynyomású mosóval nagyobb sárrétegeket leszedni (talajtól függ, mert van az a sár, amitől ez sem véd meg).

A brit Mudhugger 1980 óta gyárt sárvédőket és mivel MTB-re tervezték először, ezen az ágon is tökéletesítették. Sőt, elektromos MTB-k esetében is kiváló, mert védi a becsúszó szárakat és a motor nagyobb nyomatéka miatt a plusz sárréteggel is megbirkózik. A első sárvédőjükből két verzió van MTB-re, az egyik a hosszabb (450 mm) FRX, illetve az itt látható rövidebb változata, amely szintén újrahasznosított, fekete polimerből készült.

Specifikáció

  • Súly: 60 gramm
  • Kompatibilitás: 27,5″; 27,5+”; 29″ colos kerekekkel
  • 7-8 cm szükséges a villán a becsúszószár alatt a rögzítésre

Gyorskötözővel (tartozék) viszonylag rövid időn belül rögzíthető, amit az alábbi videó jól szemléltet (a hosszabb FRX-et teszi fel a kolléga, de rögzítésileg ugyanaz, mint a rövid):

A gyártó erősen ajánlja és való igaz, érdemes védőfóliával is számolni (ez már nem alaptartozék), hogy védjük a vázat, illetve villát a karcolástól, sérüléstől.

A hivatalos gyártói oldal itt érhető el.

Értékelések

Olvasd el mások értékeléseit, vagy oszd meg saját tapasztalataidat erről a termékről!

Még nincsenek értékelések.


Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Érdekelhetnek még…

Kapcsolódó termékek, amik szerintünk érdekesek lehetnek Számodra.

Mudhugger Rear Fender_Large

Mudhugger Large hátsó sárvédő

17 990 Ft
Mudhugger FRX Front Race Fender Long

Mudhugger FRX első sárvédő

11 990 Ft
Mudhugger Rear Fender Medium

Mudhugger Medium hátsó sárvédő

16 990 Ft

Telefonos érdeklődés: +36 20 627 9274