Mudhugger

Sok kétség nem fér hozzá, hogy az egyik legcsapadékosabb hely Európában az Egyesült Királyság, így a Mudhuggerek nem is származhatnának jobb helyről, mint az állandóan saras erdei utak országából. Az alapító-tervezők (2 megszállott MTB-s, akik a 80′-as évek óta MTB-znek) kicsit viccesen úgy fogalmaznak, hogy kb. 11 téli hónap van Nagy-Britanniában, szóval kénytelen voltak kitalálni valamit, hogy ne állandó sártengerrel a hátukon és fejükön kelljen bringázniuk.

Mudhugger_image_2

A helyzet az, hogy elég jól sikerült a fejelsztés, mert akár milyen fórumot nézünk, mindenhol a Mudhugger mellett teszik le a voksukat az MTBsek, vagyis ebben az ár-érték arányban tuti. Pozitívabbá teszi a megítélésüket, hogy újrahasznosított műanyagból készítik a sárvédőket, ami plusz pont a beszerzésükre.

Mind első, mind pedig hátsó sárvédők esetében több alternatívát kínálnak, attól függően, hogy ki és mekkora védelemre törekszik. Nemrég megjelent náluk a gravel sárvédő is, ami a kategóriában szintén az egyik legtöbbet védi.

Érdekesség, hogy sok-sok év fejlesztés, utánajárás, prototípus után indult meg a tényleges gyártás, csupán 2019-ben. Szóval, egy ilyen csapat véleményére és termékeire mi az APPSolute Sport-nál sokat adunk, ezért is tettük le a voksunkat mellettük.

Kínálatunkban megtalálható a ShortyFRX és EVO Bolt-On első, valamint a Medium és Large hátsó sárvédők.