Az amerikai (Chicago azóta is a központ) „alkatrész-óriás” 1987 –es indulását egyetlen termékre alapozták, ami a „Grip Shift” vagy más néven „Twist Shift” –szabad fordításban – marok váltó volt és az 1988-as országúti kerékpároknál debütált. 1991-ben ezt a technológiát ültették át MTB-ra, amivel rendkívül gyors növekedésnek indult a SRAM.

SRAM XO Twister

SRAM XO Twister

A következő vízválasztó négy évvel később az első, SRAM által fejlesztett hátsó váltó volt MTB-ra, amely új és egyedi termék lett a piacon és könnyebb volt állítani, mint a versenytársakét. A váltót úgy tervezték, hogy az előbb említett marok váltóval tökéletes párost alkossanak, ezzel megalapozva az teljes váltórendszerek előállítását.

De honnan is a név? A SRAM egy mozaikszó, az alapítók nevéből tevődik össze, Scott, Ray and Sam (a Ray egyébként a középső neve a cég alapító és első vezérigazgatójának, Stan Day-nek).

1997-ben a növekedést tűzték ki elsődleges célnak, de egyedül nem ment, ezért megvásárolták a legendás német Sachs-ot, így olyan mérnökök tudását is magukénak tudhatták, akikkel együtt fejlesztették a lánckerekek, agyak és váltó-technológiát.

Az első XO hátsó váltót 2001-ben dobták piacra, amely egy teljesen újragondolt változata a már létező ESP váltóknak. A SRAM nem titkoltan azzal a céllal hozta létre, hogy ne legyen versenytársa a kategóriában. A SRAM MTB-kre specializálódott osztályának ez egy fordulópont volt.

2002-ben újabb bekebelezés következett, az első-hátsó felfüggesztés és csillapítás legendája, a RockShox került a SRAM égisze alá. Külön-külön eddig is megreformálták az MTB világát, de így, együtt, a határ már a csillagos ég volt.

SRAM - RockShox - Scott image

A beolvasztás viszont nem áll meg, hiába a nagy nevek, következett az Avid 2004-ben. Az Avid hidraulikus tárcsafékeket gyártott és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a SRAM komolyabb részesedéshez jutott az alkatrészek piacán. Még ugyanebben az évben vásárolták meg a Truvativ márkát, mely a hajtókar és középcsapágy, valamint a lánckerekek előállításában komoly szereplők. A SRAM család így már teljes lett és komplett hajtás-szettek előállítására is alkalmas volt házon belül.

Bár a SRAM országúti váltók gyártásával kezdett 1993-ban, az MTB piacon elért eredményeik erősen elfordították a fókuszt erről a területről, egészen 2004-ig, mikor tervbe vették a visszatérést az „induló szettekhez”. 2 év kellett a fejlesztéshez mikor is a Force és a Rival piacra került, melyet követően a Force már a Tour de France-on tette próbára magát. Egy újfajta váltási technológiát használtak, melyet „DoubleTap” néven ismert meg a világ. A lényege, hogy a kerékpáros egyetlen váltókar segítségével tud két irányba váltani.

SRAM Force 1 Groupset

SRAM Force 1 Groupset

2007-ben folytatták a már jól megszokott családbővítést és megszerezték a Zipp-et, melynek eredményeként 2008-ban egy új, prémium országúti szettet dobtak piacra, a mai napig is legendás RED-et.

SRAM RED Groupset

SRAM RED Groupset

Nem álltak le, mert 2011-ben a hajtókarba épített watt mérők gyártóját, a Quarq-ot olvasztották be, így 2012-ben már a RED szettekbe watt mérős hajtókarokat tudtak integrálni.

Quarq

Még mindig 2012-őt írunk, amikor bemutatta a SRAM az 1×11 MTB hajtó-szettjét, az XX1-et. 10-42 fogas kazettát használtak egyetlen első lánckerékkel, láncvédő nélkül. 2014-re a cyclocross bringákon debütált a SRAM Force 1 (eredetileg CX1), majd tovább alkalmazták trial, triatlon, országúti és fitness kerékpárokra.

SRAM XX1 Groupset

SRAM XX1 Groupset

2015 augusztusában a SRAM bejelentette a 11 sebességes, vezeték nélküli, elektromos országúti váltóját, a SRAM RED eTap-et. A váltás még sosem volt ennyire precíz, gyors és alacsony ellenállású. Ehhez a váltórendszerhez még egy új, hidraulikus tárcsaféket is fejlesztettek az úgynevezett HRD technológiát alkalmazva. Két évre rá már „futószalagon” jöttek az újítások, mint az 1×12-es hajtású Eagle XX1 és X01 variációkkal, valamint a WiFLi (Wider, Faster, Lighter) verziója az eTap-nak, amely kompatibilitásban erősebb.

SRAM RED eTap

SRAM RED eTap

Az 1×12 GX Eagle hajtást 2017-ben vezette be a SRAM, ugyanazt a technológiát felhasználva, mint az Eagle XX1 és X01-nél, csak elfogadhatóbb árfekvésben.

SRAM GX Eagle Groupset

SRAM GX Eagle Groupset

ÉS már közeledünk „napjainkhoz”, azonban előtte még 2019-ben egyszerre három, vezeték nélküli elektromos váltó-szettel kényeztetett a SRAM: a RED eTap AXS országútihoz és az XX1 Eagle AXS, valamint az X01 Eagle AXS MTB bringákhoz. Az összes AXS szett BLE (Bluetooth Low Energy) kapcsolattal rendelkezik és opcionálisan, ingyenes mobil applikáció is rendelkezésre áll hozzájuk, melynek segítségével személyre tudjuk szabni a funkciókat.

 

A pontosságot és a technikát továbbfejlesztve a továbbfejleszthetővel az új, elektromos MTB szettekhez olyan, szintén elektromos kiegészítőt adott hozzá a SRAM, mint a RockShox’ Reverb AXS „dropper”. A SRAM AXS mobil applikációjával a gombok funkciói is állíthatók a váltó és a dropper könnyebb irányítása érdekében és ugyanez igaz a RED eTap AXS-re is.

ROCK SHOX REVERB AXS Wireless Dropper

ROCK SHOX REVERB AXS Wireless Dropper

Végül, legfrissebb történésként a Force is kapott AXS elektromos szettet, így kereszteltél SRAM Force eTap AXS-re. Ugyanazon tulajdonságokkal rendelkezik, mint a RED, csak árban elfogadhatóbb, így nagyobb esélyekkel szállhat versenybe a konkurenciával.

SRAM Force eTap AXS

SRAM Force eTap AXS

Végezetül érdemes megnézni a gyártó bemutatkozó videóját, amely –természetesen- nem kicsit hatásvadász, de kb. azonnal a SRAM család részesévé akarsz válni vagy gyorsan beszerezni egy alkatrészt a bringádra, amin az amerikai gyártó logója szerepel:

A gyártó hivatalos oldala itt érhető el.

Tovább forrás: Wikipedia